Mutatjuk a mai műsort és annak témáit:
- A győri kórházban a korábbihoz képest további két osztályon vezettek be látogatási tilalmat. Eddig a Pulmonológiai osztályról, a IV. Belgyógyászati osztályról, az Infektológia osztályról és a Kardiológiai Osztályról lehetett tudni, hogy ott látogatási tilalmat vezettek be.
- Éjfélig lehet pótolni vagy módosítani a keresztféléves képzésre jelentkezett hallgatók dokumentumait, adatait az e-felvételi rendszerben.
- A közösségi közlekedés fejlesztésére vonatkozó intézkedéscsomagot jelentett be a területért felelős miniszter.
- Az ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki tavaly nyáron az ellene kiadott elfogatóparancs alapján eljáró rendőrök elől először az őt szállító sofőr fenyegetésével, majd az autóból kiszállva futva, majd a Rába folyóba ugorva próbált menekülni.
- Érdemes rendszeresen ellenőriztetni a kémények állapotát, az azokban lerakódott korom hő hatására akár meg is gyulladhat.
- Egy nap alatt két gyalogost is kijelölt gyalogátkelőhelyen ütöttek el Győr-Moson-Sopron megyében.
- Az elmúlt félévben több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza Magyarországon.
- 2025. január 1-től már nem csak akkor adómentes a borravaló, ha azt a felszolgáló a vendégtől közvetlenül kapja.
- Adyvárosba terveztek közösségi pavilont a Széchenyi István Egyetem elsőéves építész mesterszakos hallgatói a helyi önkormányzati képviselő felkérésére.
- Faforgácsot gyűjt a győri állatmenhely.
Kattintson a kiemelt szavakra és olvassa el bővebben a cikket!