Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Két férfi kissé primitív módon, de sikeresen megszökött egy virginiai börtönből. Első útjuk pedig egy palacsintázóba vezetett, csakhogy a szemfüles vendégek gondoskodtak arról, hogy letöltsék börtönbüntetésüket.

A helyi seriff számolt be arról, hogy egy virginiai börtön két rabja primitív módon készített szerszámokkal lyukat ütött a börtön falába, és megszökött, ám pár órával később már szerte is foszlott minden álmuk, hiszen egy IHOP palacsintázóban elfogták a párost.

A Newport News-i seriff hivatalának közleménye szerint a hatóságok egy esti rutinellenőrzés során fedezték fel, hogy a Newport News-i börtön egyik cellájából eltűnt egy 37 és egy 43 éves fogvatartott. Az előzetes vizsgálatok során már egyértelmű volt, hogy a szabadságra vágyó rabok a börtön építési terveinek egyik gyenge pontját használták ki.

A rabok ugyanis fogkeféből és egy meg nem nevezett fémtárgyból készítettek szerszámokat, melyek segítségével egészen a vas elemekig jutottak, ezután pedig ezeket a vasakat használták arra, hogy kijussanak a börtönből. Miután megszöktek a cellából, egy kalandos út megtétele után megmászták a börtön védőfalait.

A hatóságok azonnal a lakosság segítségét kérték a szökés felfedezése után, ám nem is kellett sokat nyomozniuk, mivel kedden kora reggel az egyik hamptoni IHOP palacsintázóban próbálták kipihenni a szökés okozta fáradalmakat, ám a vendégeknek gyanúsak lettek, és értesítették a rendőrséget.