Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Pár napig még nem kell fizetni az életmentő szurikért

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szeptember 12-ig kérhetik a szülők gyermekeiknek az ingyenes HPV (humán papilloma vírus) elleni védőoltást. 

A Nemzeti Népegészségügyi Központ kezeli a nemzeti immunizációs programot, amelynek 2014 óta része a HPV elleni védőoltás. 2018-tól alkalmazzák a kilenc komponensű, nagy védettséget jelentő vakcinát, 2020 óta pedig a fiúk számára is elérhetővé tették a szérumot.
A vakcinát a fiataloknak a szexuális élet megkezdése előtt érdemes beadni, ezért az általános iskola hetedik osztályos, 12. életévüket betöltött gyerekeknek kérhetik a szüleik az ingyenes védőoltást hétfőig – közölte a helyettes országos tisztifőorvos. 

Surján Orsolya kiemelte: akik hétfőig jelentkeznek a védőoltásra, az első vakcinát októberben, a másodikat jövő év tavaszán kapják meg. Jelezte azt is, hogy a világon több 100 millió védőoltást adtak már be, komolyabb mellékhatást nem, némely esetben csak helyi mellékhatást tapasztaltak.

A Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság elnöke elmondta: az idei kongresszusuk mottója a fiatal lányok egészségprevenciója is lehetne, hiszen a színes tudományos program ezen fő irányelv köré csoportosul. Krasznai Zoárd felhívta a figyelmet, hogy a nők esetében a méhnyakrák a leggyakoribb HPV-fertőzés által okozott betegség, de más problémákért is felelős, a férfiak esetében a nemi szervi daganatokon kívül más, például szájüregi daganatokat is okozhat.

A védőoltással ezek több mint 90 százaléka megelőzhető – tette hozzá a szakember.