Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Paralimpia: A zárónapon nem született újabb magyar érem

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kajakos Varga Katalin a negyedik helyen végzett a KL2-es kategóriában, 200 méteren a párizsi paralimpia vasárnapi versenynapján. 

Varga – aki már a pénteki előfutam megnyerésével döntőbe jutott -, korábban világbajnoki ezüstéremmel, majd egy Európa-bajnoki címmel hangolt az év legfontosabb versenyére. Az elmúlt években minden világversenyről legalább egy érmet hozott haza.

A tavaly ebben a számban Európa-bajnok kenus Suba Róbert (VL2) a délelőtti középfutamában a még éppen finálét érő harmadik helyen ért célba, majd a döntőben remek versenyzéssel az ötödik lett.

Molnár Nikoletta 51.21-es időeredménnyel a nyolcadik helyen zárta a paralimpiai döntőt.

A Paralimpia záróünnepségét a Stade de France-ban tartják, ahová a magyar delegáció Konkoly Zsófia, a Magyar Paralimpiai Csapat legsikeresebb sportolója és Kiss Péter Pál paralimpiai bajnok vezetésével vonul be. 

Sportolóink 15 éremmel, öt arannyal, hat ezüsttel és négy bronzzal zárták az ötkarikás játékokat.