Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Parkolási baki a Győr Plázában

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Júliusban vált fizetőssé a parkoló a Győr Plázában. Akkor megnéztük, hogyan is halad az átállás, a vásárlók mennyire tudták használni az új rendszert. A kép már akkor sem volt fényes, sokaknak nem tetszett a döntés és a megvalósítás sem.

A cikk írója pedig a saját bőrén tapasztalta meg, hogy a szabályok között is el lehet veszni.

Először az alapok:

Egy óra ingyenes (ilyenkor nem kell érvényesíteni a jegyet, a kapu kienged), minden további megkezdett óra 200 forint.

Ha mozizunk, három órára tolódik az ingyenesség (a mozi pénztárában érvényesítik a parkolójegyet).

Körülbelül ennyi lenne, nem nagy ördöngösség. A gyakorlatban viszont nem ennyire egyszerű a helyzet. A minap kinéztünk egy filmet, és mivel gondoltuk, bőven beleférünk a három órába, így a pláza előtt parkoltunk. Annak rendje és módja szerint a mozi pénztárában érvényesítettük a sorompónál kapott jegyet. A film végével el is hagytuk volna a parkolót, de a sorompó nem engedett ki. Nem nagyon értettük, hogy mi is a helyzet, mindent úgy csináltunk, ahogy az le van írva. Mint később kiderült, a mozis érvényesítés még nem elég, a fizető automatáknál újra le kell húzni a vonalkódos cetlit, majd csak ez után lehet távozni. Logikusnak ugyan logikus ez a rendszer, ám senki, sem a pláza honlapja, sem a mozi pénztárában ülő hölgy nem tudatta ezt velünk. Ez főleg annak tudatában lehet zavaró, hogy az egy óránál kevesebb parkolások esetében nem kell meglátogatni az automatát távozás előtt.

Visszatolatni pedig elég kellemetlen olyankor, amikor már több autó sorakozik mögöttünk arra várva, hogy végre mehessenek.

Ez a jelenség nem egyedi, a környéken járva rendszeresen megfigyelhető, hogy sokan elkövetnek hasonló hibákat, amire vagy nem hívják fel a figyelmet, vagy szimplán rosszul kommunikáltak.

Azért léteznek leleményes autósok is, hiszen az sem ritka, hogy valaki úgy kerüli ki a fizetést, hogy az éppen fizető mögé szorosan állva, vele együtt kihajt a parkolóból. Vannak tehát olyanok is, akik már a „kiskapukat” is tökéletesen használják.

A plázát is kérdeztük arról, nekik vajon mik a tapasztalataik, mennyi panasz érkezett be esetleg, erről azonban egészen idáig semmi információt nem kaptunk. Ha érkezik válasz a kérdéseinkre, természetesen arról is beszámolunk.