Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vagyis a 2023-as Super Bowl Half Time show – t a Pécsi Gloves International jóvoltából. 

Több variáció is készült Rihanna számára, de a tűzpiros puha báránybőr kesztyű lett a befutó. 

A sztár korábban is viselt már a cég által előállított terméket. Ezek után a méret levétele már nem is volt kérdés. Persze több szettel is készülnek egy ekkora volumenű produkcióra a stylistok. Ez most egy különleges eset volt a kabát választásakor. A művésznő ezzel a szettel tisztelgett a tavaly elhunyt Andre Leon Talley tervező előtt. 

Ez bizony Karma

A hazai közönség számára a Pécsi Gloves International nem ismert pedig termékeit sokan viselik az ország határain belül és kívül is. Magyarországon a gyártó saját márkájaként ismerheti a nagyközönség, mint Karma Pécsi Kesztyű.  

A cég együttműködései révén neves sztárok,  filmek szereplőinek gyárt modelleket, kiemelkedő tudású pécsi szakemberek munkáját bemutatva. Az ilyen jellegű USA-ból érkező megkeresések Dorothy Gaspar tervezőnek köszönhető, aki már rengeteg sztár kezére adta rá a PGI által készített termékeket. 

A magyar származású és kesztyűgyártó családi háttérrel rendelkező Gáspár Dóra is magyar gyökerekkel rendelkezik, így Magyarország méltán lehet büszke a magyar tervezésre és kivitelezésre. 

(Fotó: Pitchfork, Gaspar Gloves)
(forrás: Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Facebook oldala)