Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Pedagógusnap Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Borkai Zsolt polgármester, dr. Somogyi Tivadar alpolgármester és Páternoszter Piroska a Humánpolitikai Főosztály vezetője Győr Oktatásügyéért díjat adott át, Bognár Sándornénak,  a Tárogató Óvoda vezetőjének,Horváth Andrásnénak, a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskola gyakorlati oktatás-vezetőjének, és Jusztinné Lády Etelkának a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium ének- zene-karvezetés szakos tanárának. Az ünnepségen Győr Sportjáért díjat kapott Horváth Cs. Attila sportújságíró, sportvezető, sporttámogató, a Győri ETO FC klubmenedzsere, a Rába Quelle Gyógy-, Termál-, és Élményfürdő általános igazgatója, és Röck Samu testnevelő tanár, torna mesteredző, sportvezető. A város az ünnepségen gratulált Horváth Péternek, a Révai Gimnázium igazgatójának, akinek Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter Eötvös József díjat adományozott. A rendezvény a Pedagógus Szolgálati Emlékérmek és jutalmak átadásával zárult.

Az ünnepségen a polgármester elmondta, a pedagógus nem csak tanár és nem csak nevelő. Példakép is, akinek óriási felelősség nyugszik a vállán, amellyel nap, mint nap meg kell birkóznia. Oktatóink, tanítóink személyisége beivódik a tanulók, a saját magunk egyéniségébe, akár egy életre meghatározhat sorsokat, életutakat. A pedagógus is ember, akinek olykor lehet bizony rossz napja, de míg mások magukra zárják az ajtót, a pedagógusnak mosolyogva, kedvesen kell, hogy bemenjen az óvodákba, iskolákba, hiszen a gyerekek várnak, az osztály ajtajára nem tehetik ki, hogy kérem, most ne zavarjanak! „Idén, jövőre és azután is szeretnénk köszönteni Önöket. Bár az élet bizonyos területein útjaink külön váltak, de Győr városa továbbra is sajátjaiként tekint a pedagógusokra, az oktatási intézményben dolgozó kollégákra. Közös érdekeink vannak, amelyek közös küldetésben öltenek testet. Győr városa az Önök munkája, szakmai alázatossága nélkül nem működőképes, hiszen ott a kulcs az iskolákban, a kulcs az Önök kezében, a tudás az Önök fejében ahhoz, ami sikeressé tesz egy várost.” – fogalmazott a polgármester.