Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Pénztárcát loptak munkatársuktól

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győri Rendőrkapitányságon személyesen tett feljelentést egy pannonhalmi férfi, mert egy irodahelyiség festési munkálatai közben a táskájából valaki eltulajdonította a pénztárcáját. A feljelentő azt is a rendőrök tudomására hozta, hogy két fiatalemberrel dolgozott együtt és az értékeinek hiányát távozásuk után észlelte.  A feljelentést követően percekkel később bejelentés érkezett egy győri nőtől a Győr-Moson-Sorpon Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, hogy két gyanúsan viselkedő fiatal férfi a gépkocsija alá dobott egy fekete pénztárcát miután annak tartalmát kiürítették.

A kiérkező rendőrök a hölgytől kapott személyleírás alapján a gyanús személyek kutatására indultak, majd percek alatt megtalálták és igazoltatták M. Dániel téti lakost és fiatalkorú társát, akikről kiderült, hogy a korábbi feljelentővel együtt dolgozó segédek. Az egyenruhások a fiatalok ruházatátvizsgálását követően megtalálták a munkatársuk készpénzét. A két fiatalember a helyszínen beismerte, hogy ők tulajdonították el a velük együtt dolgozó szakember értékeit. A fiatalokat a járőrök előállították. A Győri Rendőrkapitányság a 18 éves férfi és fiatalkorú munkatársa ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.