Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Pihenőparkot építenek

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

270 millió Ft-ból gazdálkodhat idén levél önkormányzata. A település komoly iparűzési adó bevétellel rendelkezik, aminek köszönhetően tartalékolni is tudtak. A fejlesztések egy része a temetőre irányul. Pályáznak a kerítés és a ravatalozó felújítására, az urnafalat azonban saját erőből hosszabbítanák meg. A másik jelentősebb beruházás, egy már lezárult pályázat folytatása. – mondja Papp Zoltán polgármester. 

Tavaly egy közös pályázatban vett részt Mosonmagyaróvár, Hegyeshalom és Levél. Egy kerékpár utat építettek ki a települések között.

A kerékpárút mellett 2 pihenőpark építését tette lehetővé a projekt. Akkor levél ebből kimaradt. Azóta újra beadtak egy pályázatot és nyertek. A pihenőhelyet a Trianoni emlékmű szomszédságában építik fel. A másik két parkhoz hasonlóan, fedett ülőhelyek és ivóvíz várja majd a kerékpáros turistákat.