Police Café a rendőrségen 

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Komárom-Esztergom megyei rendőrök Police Café képzésen vettek részt Tatán.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon először 2019. májusban, egy vezetői értekezleten tartott tájékoztatót a Police Café módszertanáról dr. Molnár Katalin egyetemi docens. Fél év múlva, november végén jött el az ideje a módszertani felkészítő képzésre, melyen tizennyolc rendőr és egy civil szakember vett részt Tatán. A nyolcórás akkreditált képzésen a résztvevők választ kaptak arra a kérdésre, hogy mi is az a Police Café. Úgy tanulták a módszert, hogy azonnal ki is próbálhatták. A rendőrszakmai képzések sorából kissé kitűnő, jó hangulatú, helyben végzett változatos módszerrel kínált tananyag könnyen elsajátítható. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az elfogyasztott első korty rendőrkávé ízlett a résztvevőknek.

Forrás: police.hu