Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Jövő hét péntekig lehet jelentkezni egyetemi, főiskolai pótfelvételire. A Nyugat Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának valamennyi szakára be lehet jutni pótfelvételivel, de már csak a költségtérítéses képzések nyitottak. Cseh Sándor a Kar dékánja rádiónknak elmondta, szeretnék ezer főre emelni a hallgatói létszámot.
NEKED AJÁNLJUK
Mozgásra hív az ország egyik legnagyobb közösségi sportprogramja
Május 27-én ismét megrendezik a Kihívás Napját, amelyhez idén is csatlakozhatnak tanintézmények, munkahelyek, közösségek, települések és nyugdíjas szervezetek is. A program célja, hogy minél...






