Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Pozsonyi delegáció érkezett Győrbe

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az együttműködés keretében kedden (jan.22.) a pozsonyi delegáció élén megyénkbe látogatott dr. Németh Gabriella, a Pozsonyi Önkormányzati Kerület alelnöke. A szlovákiai vezető képviselőtársával, Pomichal Istvánnal és a kerület hivatalának munkatársaival tájékozódott a magyarországi közigazgatási reform aktuális kérdésiről, a területfejlesztéssel összefüggő legfrissebb kihívásokról, és a magyarországi idősgondozás és szociális ellátás kérdéseiről. A pozsonyi látogatókat a megyei önkormányzati hivatal épületében fogadta dr. Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke, s elkísérte őket a győri Szent Anna Otthonba, ahol vendégeink közvetlen tapasztalatokat is szerezhettek az idősgondozás terén.