Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Problémák a vízelvezetéssel

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Örülnek a Bősárkányiak a felújított 86-os útnak. Örömük azonban nem felhőtlen. A kivitelezők az útépítés során több hibát is vétettek.Szalay Imre polgármester stábunknak elmondta. A munkák során, az utat kiszélesítették. Ehhez néhol a lejtésirányt is meg kellett fordítani. A vízelvezetési problémák elsősorban ezeken a helyeken jelentkeznek.

Egy másik probléma, ami szintén a vízelvezetéssel kapcsolatos: Nagy Gézáék szomszédságában a kivitelezők elfelejtették megépíteni a csatornát. Emiatt, nagyobb esőzések idején, a férfi háza előtt hömpölyög az esővíz.

A kivitelezők szeptember közepén bejárást tartanak az útszakaszon. A polgármester ekkor mutathatja majd meg, mik is azok a problémás területek, ahol azonnali javítások szükségesek.