Dr. Lamm Magda akadémikust, egyetemi tanárt, tanszékvezetőt, az MTA Jogtudományi Intézetének igazgatóját, a Nemzetközi Jogi Intézet alelnökévé választották, amely a világ legkiválóbb jogászait tömörítő szervezet. Magyar ilyen magas tisztséget még nem töltött be a szervezetben. Szörényiné Dr. Kukorelli Irén egyetemi tanár, az MTA Regionális Kutatások Központjának tanácsadója, a Fenntartható Rurális Fejlődésért Európai Akadémia új elnöke lett. Dr. Raffai Mária egyetemi docenst, az IFIP- nemzetközi informatikai szervezet legfelsőbb testületének titkárává választotta. Ez az első eset, hogy női és ugyancsak első eset, hogy magyar képviselő is van a legfelsőbb testületben. Mindhárom professzor asszony megtisztelőnek érezte kinevezését. Szerintük, ehhez a sikerhez hozzájárult az is, hogy a nemzetközi életben számtalan magyar szakember jelent meg és hozott kiváló eredményeket a tudományos életben.
Hallgassa meg Szörényiné Dr. Kukorelli Irén nyilatkozatát!
Cikkünk frissítése óta eltelt 17 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Egy egyszerű vitamin segíthet az Alzheimer-kór megelőzésében?
Egy friss kutatás szerint a D-vitamin kulcsszerepet játszhat az agy egészségének megőrzésében – különösen középkorban. A tudósok azt találták, hogy azoknál az embereknél, akiknek magasabb...






