Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

Régészeti központ létesülhet Komáromban

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az épületben kapna helyet a római korról szóló új állandó kiállítás, a felvidéki néprajzi anyag és a Komárom történetét bemutató kiállítás – tette hozzá Számadó Emese.

Az emeleten és a padlástérben előadótermeket és tárgyalókat alakítanának ki, az ELTE ide helyezné át a régészek elméleti képzésének egy részét is. A nyári gyakorlati képzés helyszíne évtizedek óta Brigetio feltárása.

Számadó Emese hozzátette, hogy a beruházás tanulmánytervei elkészültek. A római kori ásatások révén eddig 30 ezer új tárggyal gyarapodott a múzeum állománya. A költözéssel lehetővé válna számos lelet bemutatása. Az intézmény jelenlegi épületében restaurátor műhelyeket és raktárakat alakítanának ki.

Magyarországon II. József 1785-ös rendelete után alakultak méntelepek, az első világháború végéig 2 millió ló volt a monarchia területén. Komárom polgármestere 1902-ben megtudta, hogy a székesfehérvári méntelep egy részét Bábolnára helyeznék. A miniszternél elérte a döntés megváltoztatását, a város területet vásárolt a 12 épületből álló komplexum elhelyezésére.

A Méntelep fénykorában ezernél több embernek biztosított megélhetést, mára csak a főépület, a tiszti lakás és a tiszti kaszinó maradt meg. Lótartással 1962-ig foglalkoztak, majd az épület lett a termelőszövetkezet központja. Később az önkormányzat vásárolta meg az üresen álló ingatlant.

(forrás: MTI)