A konferencián elhangzott: a közös álláspont kialakítása rendkívül fontos a kamarák számára. Legfőbb céljuk továbbra is a vállalkozások megfelelő információkkal való ellátása és tájékoztatása. A jelenlévők előadásokat is meghallgathattak a régió gazdaságáról, a Széchenyi István Egyetem fejlesztéseiről, valamint az Audi beruházásairól is. A Regionális Kamarai Minőség Díjat, a nagykanizsai DKG- EAST kapta meg, de kiosztottak két emléklapot is, melyeket a VasBer Zrt. és a VillKász Kft. vehetett át. Az ünnepségen Mazzag Ferenc, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke átvette a soros elnökségi posztot Győr-Moson-Sopron Megyei kollégájától, Mihalicz Antaltól.
Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Újabb béketerv
Az Egyesült Államok új béketervének egyik kulcseleme, hogy befagyasztanák a jelenlegi frontvonalakat Ukrajnában, vagyis a harcok jelenlegi állása hosszabb távon rögzülne. A javaslat értelmében...






