Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

Rejtett titkok tárulnak fel

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat keretében immár 36 éve minden szeptemberben lehetőségünk nyílik ingyenesen megtekinteni műemlékeket, emlékhelyeket. Mára e rendezvényt a Baltikumtól a Balkánig, Izlandtól az Ibériai-félszigetig 50 országban ünneplik, túllépve az Európai Unió határait is. -olvasható az Örökségnapok weboldalán.

Idén szeptember 16-án és 17-én Győr-Moson-Sopron vármegyében összesen 18 helyszínen szerveznek vezetett sétákat. Győrben 5 programon vehetnek részt az érdeklődők, Mosonmagyaróváron pedig 6 műemlék válik térítésmentesen látogathatóvá a hétvégén. Az egyik gyermekkel is felkereshető épület a város legszebb barokk műemléke, a Szent Gotthárd plébániatemplom.  A templom alatti kriptában nyugszik Habsburg Frigyes főherceg és felesége, Croy-Dülmeni Izabella főhercegné. A szervezők tájékoztatása szerint, szeptember 16-án, szombaton, Géczi Tamás közönségkapcsolati munkatárs vezetésével tárulnak fel a Habsburg-kripta rejtett titkai.

 

Kép: Robert Balog képe a Pixabay -en.