A zsűri elmondása szerint a legnagyobb számú hallgatói csapatot Győr vonultatta föl, a legváltozatosabb, és összességében a legmagasabb színvonalú műsort is városunk csapata mutatta be. A nagy számú részvétel elsősorban az egyetem anyagi közreműködésének köszönhető. Szinte valamennyi költséget az intézmény fizette, és ez egészen egyedi és rendkívüli a többi egyetemi karhoz, intézethez képest – mondta el dr. Ruppert István, az intézet igazgatója. Ennek a versenynek különleges jelentősége – szemben az egyes hangszerek versenyeivel -, hogy a kamarazenén keresztül az egész intézetben folyó szakmai munkát is értékelik.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Cipőt, kabátot, takarót kér a rászoruló emberek számára a Magyar Máltai...
A rendkívüli hidegben a tervezettnél gyorsabban fogynak a hajléktalanellátásban gyakran pótlásra szoruló ruhaneműk, ezért több vidéki városban és Budapesten is a lakosság segítségét kéri...






