Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Az egyenruhások a szórakozó hely bejárata elé parkoltak a szolgálati autókkal, elzárva az állampolgárok elől az épületbe való bejutást. A szórakozni vágyó férfi nem tetszésének adott hangot a rendőri intézkedés miatt. Kiabált, dühöngött, majd az egyik járműről letörte a rendszámtáblatartót és a hátsó ablaktörlő lapátot, a másikról pedig az antennát vette le erőszakkal, az ablaktörlőt pedig kihajlította, mely használhatatlanná vált. Miután szabaddá vált a bejutás, a férfi a többi vendéggel bement a klubba, és ahogy később gyanusítotti kihallgatása során elmondta, bulizott egy jót. A széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően a nyomozók már másnap elfogták a rongálót, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését, sőt azt is bevallotta, hogy a bulizást követően hazafelé tartva egy helyi autókereskedés udvarára is behatolt, ahol további öt autónak ütötte be a szélvédőjét, törte le róluk a visszapillantó tükröt, az ablaktörlőt és rendszámtartót. A nyomozók a férfi előállítása során házkutatást is tartottak, melynek során lefoglaltak egy rendszámtáblát. Erről a gyanúsított elmondta, hogy pár hónapja került hozzá, miután letörte azt egy autóbuszról. Eljárás indult ellene.
NEKED AJÁNLJUK
Napelemes fák: új korszak a zöld energiában és az erdők védelmében
Egy friss kutatás forradalmi lehetőséget vázol fel a megújuló energia terjesztésében: a „napfák” névre keresztelt, függőleges kialakítású napelemes szerkezetek képesek ugyanannyi áramot termelni, mint...