Kezdőlap KÉK HÍREK

Rendőrkézen a gyújtogató

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hulladékgyűjtő edényeket gyújtott fel egy 39 éves férfi Győrben, a járőrök rövid időn belül elfogták.

A rendőrségre bejelentés érkezett 2020. május 19-én hajnalban arról, hogy ismeretlenek felgyújtották a Corvin utca és Álmos utca kereszteződésében, a Verseny utca 11. szám előtt, illetve a Herman Ottó 22/a. szám előtt található négy hulladékgyűjtő konténert, valamint két ruhatároló fémtartályt. A gyújtogatás miatt a műanyag konténerek egy része megsemmisült, illetve megrongálódott, a fémből készült gyűjtőtartályok pedig kiégtek, így szintén használhatatlanná váltak. A járőrök – a szemtanúk által adott személyleírás alapján – a helyszín közelében elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 39 éves férfit. A nyomozók a gyújtogatót rongálás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: police.hu