Az előttük elhúzó Opel honosságából, a bent tartózkodók számából és a cselekmény körülményeiből a járőrök számára egyértelművé vált, embercsempésszel van dolguk, aki migránsokat próbál meg Ausztria területére juttatni.
Haladéktalanul a szerb gépjármű után eredtek, a megkülönböztető fény- és hangjelzés együttes alkalmazásával, a menekülő társaság számára is egyértelműsítve a megállítási szándék tényét.
A hatályos jogszabályok alapján értesítették a hegyeshalmi kapcsolattartó pontot, jelentették a határon átnyúló üldözés tényét, majd az ekkor már mintegy 170 km/h-s sebességgel haladó járművet követve átlépték a határt. Az együttműködési pont koordinálta a magyar és osztrák hatóságok akcióját, melynek során megkezdődött a gépjármű felkutatása.
Az összehangolt és gyors nemzetközi rendőri együttműködésnek köszönhetően Bruck közelében sikerült elfogni és előállítani a gépkocsi szerb vezetőjét, ám az Opelben már nem tartózkodtak utasok. A három koszovói és egy palesztin határsértő hóban hagyott lábnyomai segítették a nyomkereső kutyák munkáját.
Az osztrák rendőri szervekkel közösen végrehajtott hatékony üldözésnek köszönhetően mind az embercsempész, mind pedig a migránsok rövid időn belül elfogásra kerültek.