Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Rendőrök elől menekült, tömegszerencsétlenség lett a vége

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 23 éves szerb elkövető ellen, aki 10 afgán személyt próbált az osztrák határon átcsempészni, azonban miközben a rendőrök elől menekült balesetet okozott, és utasai megsérültek

A vádirat szerint a 23 éves szerb férfi 2022 decemberében Szeged mellett, egy erdős területen vett fel személygépkocsival 10 afgán személyt, akiket Ausztriába akart szállítani. Komárom-Esztergom megyében a rendőrök meg akarták állítani az autót, de az elkövető a megkülönböztető jelzés ellenére nem állt meg, nagy sebességgel továbbhaladt az M1-es autópályán.

Az üldözés során már átértek Győr-Moson-Sopron megye terültére, mikor a sofőr egy lehajtónál el akarta hagyni az autópályát, azonban a jármű sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, ezért lesodródott az útról, a terelőirányt jelző műanyag bójának és egy széljelzőnek ütközve átrepült a vízelvezető árkon, és annak falának csapódott.

Mivel az öt személyes járműben a vádlottal együtt összesen 11 fő tartózkodott, a balesetnek súlyos következményei lettek, az elkövető és másik három személy nyolc napon túl gyógyuló súlyos, míg hét személy könnyű sérüléseket szenvedett.

A letartóztatásban lévő férfi ellen az ügyészség minősített embercsempészés és tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat.