Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Rendőrök is oktatnak, partnerség az egyetemmel

Bekapcsolódik az egyetemi hallgatók oktatásába a rendőr-főkapitányság, a büntetőjog, a kriminalisztika, a kriminológia és a rendészeti tudományok terén bemutatva számukra a jogalkalmazói gyakorlatot. Többek között erről állapodott meg nemrég a Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Partnerségre lépett a Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság – tájékoztatott a nemrég aláírt együttműködési megállapodásról az egyetem.

A rendőrség a büntetőjog, a kriminalisztika, a kriminológia és a rendészeti tudományok terén mutatja be a hallgatóknak a jogalkalmazó oldal, így kapcsolódik be az oktatásba. Emellett balesetmegelőzési, drogprevenciós, vagyonvédelmi, áldozatvédelmi és más bűnmegelőzési témakörökben is előadásokat tart. 

Kiemelt téma az online térben elkövetett bűncselekmények megelőzése és felderítése, vizsgálata, erről szintén információkat nyújtanak a hallgatóknak, szakmai gyakorlati lehetőséget is biztosítva számukra. Támogatják szakdolgozatok, diplomamunkák elkészítését. Az egyetem pedig mindehhez infrastruktúrájával, tudásbázisával, szakértelmével járul hozzá a megállapodás szerint. A tervek között szerepel a közlekedés- és közbiztonsági fókuszú digitális innovációk megvalósítása is.

A megállapodást dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrfőkapitány és dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi-egyetem általános és oktatási elnökhelyettese írta alá. (Fotó: Dudás Máté/ sze.hu)