Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Rengetegszer kérték a tűzoltók segítségét az elmúlt héten

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Győr-Moson-Sopron vármegyében az elmúlt héten kilencvenegy eseményhez  vonultak a hivatásos tűzoltó egységek. – közölte a Katasztrófavédelem.

 A lánglovagokat a legtöbb esetben balesetekhez riasztották, de több kigyulladt jármű és ingatlan is munkát adott nekik, egy esetben pedig egy szukláról lezuhant ember mentésében segítettek: 

  • Hatodik emeleti társasházi lakás erkélyén, egy négyzetméteren berendezési tárgyak égtek hétfőn délután Győrben, a Verseny utcában. A szomszéd az erkélyen keresztül egy porral oltóval megkezdte a lángok megfékezését a tűzoltó egységek kiérkezése előtt. A győri hivatásos tűzoltók vízsugárral visszahűtötték az izzó részeket. Az eset során nem sérült meg senki. 
  • Korábbi baleset rendőrségi helyszínelése közben egy személyautó az álló sorba csapódott hétfő délután a 8136-os számú úton Győr és Bőny között. A győri hivatásos tűzoltók áramtalanították a négy érintett autót. Az eset során hárman könnyű sérülést, egy ember pedig súlyos sérülést szenvedett, őket kórházba vitték a mentőszolgálat munkatársai. A műszaki mentés ideje alatt a forgalom tűzoltói irányítás mellett egy sávon váltakozva haladt. 
  • Autóalkatrészeket és hangszórókat szállító nyerges vontató pótkocsija teljes terjedelmében égett kedden délután az M1-es autópályán, a börcsi pihenőnél, az országhatár felé vezető oldalon. A tűz átterjedt az úttest melletti aljnövényzetre és tarlóra is, mintegy három hektárnyi területen. A győri és a lébényi hivatásos, valamint a mosonszentmiklósi és a börcsi önkéntes tűzoltók, a katasztrófavédelmi művelet szolgálat irányítása mellett oltották el a lángokat. A kigyulladt tarlót a gazda körbetárcsázta, hogy a tűz ne terjedjen tovább. A kamion rakományát erőgéppel szétbontották, majd a tűzoltók visszahűtötték a felhevült részeket. A tűzesetben károsodott a sztráda útburkolata. Az eset során nem sérült meg senki. A tűzoltás idejére teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt.
  • Két nyerges kamion ütközött szerdán délután az M1-es autópálya 158-as kilométerszelvényében, a Lajta pihenő közelében, a Hegyeshalom felé vezető oldalon. Az egyik kamion az ütközés után az árokban állt meg, a másik az úttesten. A lébényi hivatásos tűzoltók áramtalanították mindkét járművet. Az eset során nem sérült meg senki. 
  • Leesett egy szikláról egy ember és súlyos sérüléseket szenvedett szerdán kora este Harka külterületén. A mentőszolgálat munkatársai kértek segítséget a tűzoltóktól, mert nem tudták megközelíteni a sérültet. A soproni hivatásos és a harkai önkéntes tűzoltók lehozták a bajba jutott túrázót és átadták a mentősöknek, akik súlyos sérüléssel szállították kórházba.  
  • Kigyulladt egy üres tréler hátsó kereke csütörtök délután az M1-es autópálya 139-es kilométerénél, az országhatár felé vezető oldalon. A győri hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a helyszínen lévők megkezdték  a tűz oltását egy porral oltóval. Az egység eloltotta a tüzet és visszahűtötte a felhevült részeket. Az eset során nem sérült meg senki. 
  • Földszinti társasházi lakás konyhájában kigyulladt a páraelszívó péntek éjjel Mosonmagyaróváron, a Manninger János lakótelepen. A mosonmagyaróvári és a lébényi hivatásos tűzoltók eloltották a tüzet, majd átszellőztették a füsttel telítődött lakásokat és a lépcsőházat. A munkálatok idejére hat ember hagyta el az épületet, akik egy órán belül visszatérhettek otthonaikba. A mentőszolgálat munkatársai egy embert füstmérgezés gyanújával kórházba szállítottak.
  • Árokba hajtott, majd felborult egy személyautó szombaton kora este a 84-es számú főút 125-ös kilométerszelvényében, Sopron térségébe. A soproni hivatásos tűzoltók kerekeire állították és kivontatták az árokból az autót, majd áramtalanították. A járműben a sofőr egyedül utazott, őt könnyű sérülésekkel kórházba szállították a mentőszolgálat munkatársai. 

A tűzoltói beavatkozást igénylő esetek alkalmával összesen tíz ember sérült meg.