Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Repülőgép bemutatót tartottak Péren

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A mai bemutató kapcsán az érdeklődők közül többen is kipróbálhatták, milyen érzés lenne egy magángép fedélzetén eljutni egy másik városban vagy országban zajló tárgyalás helyszínére. Gyorsabb, kényelmesebb, mint az autó és adott esetben a fenntartás sem kerül többe. Az immár győri székhelyű Haco-Air Kft. és a Pannon Air Service mostantól ezt a lehetőséget kínálja a helybeli cégeknek is. Győrből Pécsre körülbelül három óra alatt lehet eljutni autóval, egy kisgéppel azonban másfél óra alatt is teljesíthető ez a távolság. A Pannon Air gépparkja jelenleg 34 repülőből áll. A repülés azonban nem csak koszerű gépekről, hanem professzionális kiszolgálásról is szól A két cég éppen ezért a beszerzésben, a tulajdonjogok rendezésében, és akár a költségek elszámolásában is tud segíteni.