Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Restaurálták Tata első anyakönyvét

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 Perger Gyula tájékoztatása szerint a két kötetből álló anyakönyv első bejegyzése 1690-ből, az utolsó pedig 1750-ből származik. A könyv különlegessége, hogy az első kötetben 1694 és 1695 között egy üres lapra valaki egy Mária-ének szövegét jegyezte fel. A szöveg előfordulására legközelebb csak 100 évvel később volt példa, kibővített változatát egy pannonhalmi énekeskönyvben találták meg.
    A bejegyzéseket a lapokra nem rovatos formában, hanem naplószerűen, folyóírással készítették, magyar és olykor latin nyelven. A csaknem hatszáz lapot később foglalták félbőr kötésű kötetekbe.
    Az anyakönyveket korábban a felső-tatai katolikus plébánián őrizték, majd a győri egyházmegyei levéltárban restaurálták. Az ünnepélyes bemutatón az önkormányzat örökbe fogadta a helyreállított anyakönyvet és megkapta annak digitális másolatát, majd az anyakönyv visszakerül az egyházi levéltárba.

(MTI)