A 46 éves német vendég negyedik emeleti szobájának ajtaját az ismeretlen berúgta, a mosdóból kirángatta, és ütlegelni kezdte, majd kidobta a szobából, és nyugovóra tért. A járőrök a hotelszobában találták a 31 éves cseh férfire, aki kihallgatása során részletes, beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy előző este discóban volt, ahol sokat ivott, és a szállodába visszatérve azt hitte, hogy a saját, második emeleti szobáját foglalja el. A 31 éves gyanúsított ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt folytat nyomozást az ügyben a Győri Rendőrkapitányság.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Szegedi kutatók új módszere mutatja meg, hogyan károsítanak a baktériumok
Mesterséges intelligenciával vizsgálják szegedi kutatók, hogyan jutnak be a baktériumok az emberi sejtekbe, és milyen károsodást okoznak. Az új módszer a veszélyes baktériumtörzsek felismerését...







