Révbe értek a pop királyának gyermekei…

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Édesapjuk, Michael Jackson (1958-2009) életét feldolgozó musical (MJ:The Musical) londoni bemutatóján hosszú évek óta először mutatkozott együtt a három testvér.

 

A pop királyának karrierje a The Jackson 5-nak köszönhetően indult el. A legenda nevéhez számos popsláger, ikonikus album, illetve dal köthető. Az egykori énekes, zeneszerző, táncos tehetségét 13 Grammy-díj is alátámasztja.

 

A fotósok és a rajongók nagy örömére Prince (27), Paris (25) és Bigi / korábban Blanket (22) Jackson közösen jelentek meg a márciusi premieren, amire utoljára 2012-ben volt példa. A testvérek ma is nagyon közel állnak egymáshoz, amikor csak tehetik, időt szakítanak egymásra, de mindegyikük a saját szenvedélyét követi és éli a privát életét.

" Minden pillanat, amit a testvéreimmel tölthetek, különösen most, hogy idősebbek vagyunk, valóban különleges pillanat." – nyilatkozta korábban a legidősebb fivér.

 

Prince üzleti adminisztrációból diplomázott, emellett van egy YouTube – csatornája, valamint nagy motorrajongó hírében áll. Apja is büszke lenne rá, az egyik barátja mellett ő a Heal Los Angeles jótékonysági szervezet alapító tagja.

 

Úgy tűnik, mára Paris élete is révbe ért. Korábban többször is öngyilkosságot kísérelt meg, melynek oka elmondása szerint az öngyűlölet volt. Később apja nyomdokaiba lépett, több zenekarban is szerepelt, utoljára pedig tavaly jelent meg egy kislemeze, Bandaid címmel. Emellett modellként és színésznőként is láthattuk már.

 

A legfiatalabb Jackson fiú, Bigi elkötelezett a klímaváltozás elleni fellépés mellett. E témában szeretne hatni a világra, fontosnak tartja, hogy mindenki tudjon róla és foglalkozzon vele.