Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Az utóbbi időben megszaporodtak a besurranásos lopások Abdán. A település vezetője ezért egy gyors, és korszerű módszert dolgozott ki arra, hogy idejében figyelmeztesse a lakosságot. A község honlapján egyéb közérdekű információk mellett hamar tájékozódhatnak a környékbeliek a trükkös tolvajok feltűnéséről. A kezdeményezés annyira sikeres, hogy már néhány szomszédos település is jelzi az önkormányzatnak, ha veszély van. A hatékony riasztási láncot a jövőben pályázati forrásból egy újabb elemmel is bővíteni szeretnék, mondta el rádiónknak Szabó Zsolt, Abda polgármestere:
NEKED AJÁNLJUK
Győri Balett: kilenc premier, 130 előadás
Kiemelkedően sikeres évet zárt a Győri Balett. A társulat évadzáró ülésén kiderült: kilenc premierjükkel és 130 előadásukkal idén csaknem 45 ezer nézőt vonzottak. Pintér...






