A Magyar Nemzeti Cirkusz közleménye szerint az idén is elfogadják a Kitűnő Tanuló kuponokat előadásaikon, noha az utazó cirkuszok már nem szerepelnek a program hivatalos beváltóhelyei között. A cirkusz azt közölte: az elmúlt években kialakult együttműködés megváltozásáról nem kaptak előzetes tájékoztatást, ezért levélben keresték meg a Fővárosi Nagycirkuszt. Hangsúlyozták, hogy a kedvezményt saját döntésük alapján továbbra is biztosítják a kitűnő tanulóknak.
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Pumpapályát avattak Töltéstaván
Átadták a kerékpáros ügyességi pályát Töltéstaván. A focipálya mellellett alakították ki a létesítményt, amely az Aktív Magyarország Program támogatásával több mint 60 millió forintból...







