Követés:

GYŐRI HÍREK legfrissebbek

Követés:
Frissítés
Közösség

GYŐRI HÍREK közösség

Szeretettel várjuk közösségünkbe mindazokat, akik szeretnének értesülni a legfrissebb hírekről.

-1.9 C
Győr
Továbbiak

    Rövid hírek

    Elindult a jegyértékesítés a nemzetközi vonatokra

    Elindult a jegyértékesítés a nappali nemzetközi vonatok jelentős részére. A téli menetrendben óránként indulnak járatok Budapest és Bécs között, de válthatók jegyek Kassára, Ljubljanába, Zágrábba, valamint számos erdélyi és nyugat-európai célállomásra is.

    Ösztöndíjjal ösztönzik a tanári pályát

    Még két hétig lehet jelentkezni a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programra. A tanárszakma utánpótlását támogató kiírásban a nyertesek félévente akár 750 ezer forintot is kaphatnak. Az ösztöndíj feltétele, hogy a hallgatók vállalják, hogy a diploma megszerzése után a kiírásban szereplő időtartamig pedagógusként dolgoznak.

    Február 8-ig várják az innovatív cégek jelentkezését

    Idén is meghirdették a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot. Olyan hazai vállalkozások jelentkezését várják, amelyek műszaki, technológiai és gazdasági újítási projektjei már ebben az évben is mérhető társadalmi és üzleti haszonnal jártak. A nagydíj mellett 11 ágazati elismerésre is lehet pályázni, a jelentkezési határidő február 8-a.

    Visszatért a múzeum elveszett kincse

    Újra látható a Magyar Nemzeti Múzeum 2. világháborúban eltűnt Apolló-szobra. A 80 éve elveszettnek hitt alkotás az intézmény újkori főosztályának gyűjteményéből került elő a közelmúltban, ahol ismeretlen eredetű szoborként volt bejegyezve. Az 56 centiméter magas öntvény a 2. század felében készült, és a mai Pécs területén fekvő római kori Sopianae egyik házát vagy vidéki villáját díszíthette.

    Bringás fejlesztésről kérdez a BKK

    Online kérdőívet indított a Rákos-patak menti kerékpáros útvonal tervezett fejlesztéséről a BKK. A mintegy 10 kilométeres szakasz az európai kerékpárúthálózat része lesz, és érinti a 13., a 14., a 10., és a 17. kerületet. Bárki megoszthatja észrevételeit a problémás helyszínekről, vagy szükségesnek tartott fejlesztésekről. A közlekedési társaság szükség esetén átdolgozza a kerékpárút terveit, amibe beépíti a véleményeket.

    Folytatódik a burkolatjavítás az M7-es autópályán

    Itthon folytatódik a burkolatjavítás az M7-es autópályán. Október 5-én és 6-án a fővárosi bevezető szakaszon, a budaörsi csomópontot követően dolgoznak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai. Először a külső, majd a gyűjtő-elosztó sávot zárják le, így a forgalom a két belső sávon halad. Mintegy 3300 négyzetméteren újítják fel az útburkolatot. A munkálatok idején, különösen a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban, torlódás alakulhat ki.

    Kávézó, múzeumshop és látványműhely is helyet kap a MűvészetMalomban

    Új turisztikai fogadó- és információs központot alakítanak ki a Szentendrei MűvészetMalomban. A november elején induló projekt célja, hogy a városba érkező turisták egy központi helyszínen kapjanak áttekintést Szentendre kulturális örökségéről, művészeti értékeiről és látnivalóiról. A fogadótér a jól ismert nevezetességek mellett a város kevésbé ismert helyszíneire is ráirányítja majd a figyelmet. A MűvészetMalomban a beruházás révén múzeumshop és kávézó nyílik, emellett grafikai látványműhely, ahol kreatív foglalkozásokon ismerhető meg közelebbről a szitanyomás mestersége. A beruházás előreláthatólag jövő ősszel zárul.

    Egyre több lakás épül

    Egyre több lakás épül. A KSH adatai szerint az év első kilenc hónapjában jelentősen, mintegy 30 százalékkal több ingatlan készült el, mint egy évvel korábban. A fővárosban 59, a megyei jogú városokban 24 százalékos volt a bővülés 2025 azonos időszakához képest. A régiók közül csak Észak-Magyarországon és Dél-Dunántúlon csökkent az új lakások száma.

    Sok a veszélyes USB-töltő

    Ötből négy USB-töltő nem felel meg a biztonsági követelményeknek. A fogyasztóvédelmi hatóság 186 eszközt vizsgált, melyek közül csak 30 volt elfogadható. A nem megfelelő minőségű termékek aránya évek óta ilyen magas. A veszélyes termékeket kivonják a forgalomból.

    Bombariadók rázták meg Európa légiközlekedését

    Bombafenyegetések sorozata okozott fennakadásokat az európai légi közlekedésben az elmúlt napokban. Lengyelországban, Bulgáriában és Spanyolországban is rendkívüli biztonsági intézkedéseket rendeltek el; több repülőgépet átirányítottak, egy lengyelországi repülőteret pedig ideiglenesen lezártak. Az eddig átvizsgált gépeken nem találtak robbanószerkezetet, és egyelőre nem tudni, összefüggenek-e a névtelen fenyegetések.

    Kiállítás nyílt drMáriás új festményeiből

    Itthon kiállítás nyílt drMáriás új festményeiből a CEU Nyitott galériájában Budapesten. A humoros és gazdag színvilágú alkotások közül több is tükrözi az aktuális magyarországi politikai, közéleti színteret. A tárlat december 12-ig látogatható.

    Eltávolították a békalencsét a Bodrogról

    Befejezték a békalencse eltávolítását a Bodrogról: több mint 2000 tonnát gyűjtöttek össze az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság munkatársai. A növényzet eltávolítására azért volt szükség, mert a víz felszínén lévő összefüggő réteg korlátozta a fény vízbe jutását és az oxigénellátást, károsítva ezzel az élővilágot.

    Új buszok álltak forgalomba a repülőtéri 100E járaton

    Új, nagyobb csomagterű csuklós buszok álltak forgalomba a repülőtéri 100E járaton. A hat járművön poggyásztartók is vannak, így egy-egy buszon akár 15-25 bőrönd vagy nagyobb hátizsák is elfér. A BKK tájékoztatása szerint a típusból összesen huszonnégyet állítanak forgalomba.

    Újraindították a tiszalöki vízerőművet

    Újraindították a tiszalöki vízerőművet, miután a Tisza vízállása a Tiszalök-felső vízmércén meghaladta a 450 centimétert - közölte az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság. A vízlépcsőt nyáron azért kellett leállítani, mert a rendkívüli vízhiány miatt sem a folyó vízszintje, sem vízhozama nem volt elegendő az erőmű működtetéséhez.

    Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

    Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e. Az Országgyűlés egyhangúlag fogadta el a kormánypárti javaslatot. A változtatást azzal indokolták, hogy itthon december 24-e a karácsonyi ünnepkör része, és ezzel több százezer, a kereskedelemben dolgozónak is biztosított lesz a családi együttlét, az ünnepi készülődés.

    NEKED AJÁNLJUK

    Darált mákot hívtak vissza

    Határérték feletti alkaloidtartalom miatt visszahívták az "Auchan darált mák 200 g" elnevezésű terméket a boltokból. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint a termékek...
    X