Kezdőlap KÉK HÍREK

Saját iskolatársainak is árult Elf Bar-t egy győri középiskolás

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Saját iskolatársainak is árulta az ismeretlen eredetű és összetételű, egészségre fokozottan ártalmas Elf Barokat az a győri középiskolás, akit a napokban fogtak el a nyugat-dunántúli pénzügyi nyomozók a Bevetési Igazgatóság járőreinek segítségével – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményéből.

 

A nyomozók kiderítették, hogy a fiatal a saját iskolatársainak is huzamosabb ideje árulta a budapesti ismerősétől beszerzett manórudakat. A diákot a budapesti árubeszerző útjáról hazafelé tartóztatták fel, majd a helyszínen átkutatták az autóját. A kocsi gyári üregeibe rejtve különféle zárjegy nélküli jövedékiadó-köteles termékeket, Elf Barokat és cigarettát találtak.

 

Az elfogásával egyidőben az őt áruval ellátó budapesti elosztó lakásán is házkutatást tartottak a pénzügyőrök. Itt több mint 1?000 darab, ismeretlen eredetű, adózatlan Elf Bart és 2600 szál cigarettát is találtak. A jogsértő jövedéki termékeken túl 11 millió forintot és 2500 eurót is lefoglaltak.

 

A NAV arra figyelmeztet, hogy az említett zárjegy nélküli, adózatlan jövedéki termékek birtoklása is jogszabályba ütközik, az azzal való kereskedelem pedig bűncselekmény. A kérdéses, azonosítatlan származású és hatóanyagú Elf Barok, manórudak fogyasztása az emberi egészségre fokozottan veszélyes, akár több száz „slukkos” kialakításuk miatt a hagyományos cigarettához képest jóval addiktívabbak, könnyebben kialakulhat a rászokás.