Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Semmelweis-napot tartottak a Városháza dísztermében. Az ünnepélyen Borkai Zsolt polgármester köszöntötte az egészségügy dolgozóit. Semmelweis Ignác az egészségügy egyik legkiemelkedőbb személye, neki köszönhető, hogy mára már eltűnt a gyermekágyi láz, úgyis szokták emlegetni, mint az anyák megmentőjét. Borkai Zsolt polgármester beszédében elmondta – nagyra becsüli az egészségügy dolgozóit, ugyanis ők nem szakmát, hanem hivatást választottak. Dr. Végh Klára háziorvos emlékezett Semmelweis Ignác életére és az egészségügy dolgozóihoz szólt. Úgy fogalmazott – a rendkívül alacsony bérek mellett nem csoda ha az orvos külföldre vándorol, azonban mégis azt kéri tőlük betegeiket ne hagyják cserben. Az ünnepség végén átadták a Győr Város Egészségügyéért, illetve a Város Szociálpolitikájáért kitüntetéseket, és több egyesület, alapítvány részesült ezüst emlékérem kitüntetésben.
NEKED AJÁNLJUK
Változékony, de meleg idő jön szeptember első hetében
Nyáriasan meleg időre számíthatunk szeptember első hetében, többnyire 27–35 fokos csúcshőmérséklettel. Záporok, zivatarok főként a hét elején lehetnek. Hétfőn gomolyfelhős, napos idő várható, a déli...







