Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

lon Musk is bekerül a Guinness-rekordok közé, hiszen megdöntötte a történelem legnagyobb személyes vagyonvesztésének világrekordját.
Elon Musk immáron hivatalosan is világrekorder, ugyanis a Guinness World Records legfrissebb jelentésében arról számolt be, hogy a Tesla és a Twitter vezére a Tesla-részvények zuhanása után megdöntötte a világrekordot, ám megjegyezték, hogy a pontos veszteséget “szinte lehetetlen megállapítani”.

Musk a Forbes becslései szerint 2021 novembere óta mintegy 182 milliárd dollárt (!) veszített, noha más források szerint ez az összeg inkább a 200 milliárd dollárhoz közelít. A Forbes szerint Musk nettó vagyona a 2021-es 320 milliárdos csúcsról 2023 januárjára 138 milliárd dollárra zuhant vissza, javarészt a Tesla-részvények harmatos teljesítménye miatt.
Noha a Guinness World Records jelentése szerint Musk veszteségeinek pontos összegét “szinte lehetetlen megállapítani”, veszteségei “messze meghaladják” a korábbi rekordot, melyet Maszajosi Szon japán technológiai befektető állított fel 2000-ben, 58,6 milliárd dollárral.

Musk 2021 szeptembere óta tartotta a világ leggazdagabb embere címet, miután átvette az Amazon vezérigazgatójának, Jeff Bezosnak a helyét. A Tesla részvényeinek értéke azonban 2022-ben több mint a felére csökkent, részben Musk 44 milliárd dolláros Twitter-üzlete miatt, melynek nyélbe ütéséhez mintegy 4 milliárd dollár értékben szabadult meg Tesla-részvényeitől.