Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Sikeres a konduktív csoport

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A cél az volt, hogy a mozgásukban korlátozott fiatalok is megismerkedjenek a közlekedés szabályaival. A program keretén belül a közlekedésbiztonsági és közlekedési ismeretek témakörét szemléletesen, egyedi megoldásokkal oktatják. A fogyatékkal élő diákok egy rajzpályázaton mutatták be a mindennapi közlekedésük során szerzett tapasztalataikat. A nyertes pályamunkák alkotói jutalomban részesültek. Az ünnepélyes díjátadóra múlt héten került sor Győrben, a Fekete István Általános Iskolában. A legsikeresebb alkotásért járó díjat Keller Péter, a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakközépiskola 13. osztályos informatikai szakos tanulója vehette át Rosta Roland r. századostól, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedési Balesetmegelőzési Bizottság titkárától. 

A mozgássérült tanulók mindegyike díjazott lett. Az oktatás eredményeként a fiatalok passzív közlekedőkből figyelmes, szabályokat ismerő aktív tagjaivá váltak a hétköznapi forgalomnak. Rajzpályázat keretében mutatták be a fogyatékkal élő diákok a közlekedési tapasztalataikat. A nyertes pályamunkák alkotói jutalomban részesültek. Az ünnepélyes díjátadóra 2013. szeptember 19-én 14 órai kezdettel került sor Győrben, a Fekete István Általános Iskolában. A legsikeresebb alkotásért járó díjat Keller Péter, a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakközépiskola 13. osztályos informatikai szakos tanulója vehette át Rosta Roland r. századostól, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedési Balesetmegelőzési Bizottság titkárától.  A „Közlekedési ismeretek” előadássorozatot a Győri Rendőrkapitányság baleset-megelőzési bizottságának titkára Gerendai Sándorné r. őrnagy és a Fekete István Általános Iskola Konduktív Csoportjának vezetője Molnár Józsefné indította útjára, két évvel ezelőtt.A programot tizennégy, 7-14 év közötti központi idegrendszeri sérült tanuló kezdte el. A kezdeményezés egyediségét az adta, hogy a fiatalok fogyatékosságának figyelembevételével tanítják a kötelező közlekedés szabályokra a mozgásukban és látásukban korlátozott fiatalokat.Gerendai Sándorné r. őrnagy „Az iskola rendőre” program keretén belül a közlekedésbiztonsági és közlekedési ismeretek témakörét szemléletesen, egyedi megoldásmódok figyelembe vételével oktatja. A tanulók érdeklődve fordulnak az őket körülvevő közlekedés szabályok és alkalmazások megismerése felé. A szülők az átadott ismeretanyagot örömmel gyakorolják gyermekeikkel a mindennapi forgalomban. A közös segítés eredményeként a tanulókban kialakult az igény és a felelősségérzet a saját és a mások szabályos közlekedése iránt.