Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Sikeres a „Tudásod a jövőd” program

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A programra – aminek keretében informatikai és idegen nyelvi képzést kapnak a 18 éven felüliek – az elmúlt 5 hónapban 270-en jelentkeztek. Az résztvevők az adott képzés költségének csupán 5%-át kell, hogy önrészként befizessék, ez a teljes keret felhasználása eseten 4500 forintot jelent.

A tanfolyamok során kiemelt figyelmet kapnak az alacsony iskolai végzettségűek, a munkanélküliek, a kistelepülésen élők, a 45 év felettiek, a kismamák és az aktív nyugdíjasok.

A program várhatóan 2014. augusztus 31-ig tart, továbbra is várják a jelentkezéseket a mosonmagyaróvári emagyarország ponton. A képzésről Nagy Sándor, a Kulturális Egyesület elnöke számolt be rádiónknak.