Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Sok helyen szükség volt már a JÉGER-re

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Már az idei védekezési szezon első hetében bizonyított az Országos jégkármérséklő rendszer (JÉGER). Az április 15-e és 28-a között eltelt két hétben számos alkalommal volt szükség az ezüstjodid párologtatását végző berendezések működtetésére.

 

Az április 15. és 28. között eltelt két hétben összesen hét napon volt szükség a talajgenerátorok bekapcsolására. Leghosszabb ideig az északi és a nyugati országrészekben volt szükség a talajgenerátorok működésére. Az induló hét egyből rácáfolt azokra a vádakra, miszerint a jégkármérséklő rendszernek bármi köze lenne a csapadékhiányhoz, hiszen a talajgenerátorok működése mellett az ország valamennyi részén esett az eső.

A gazdálkodók ebben az időszakban összesen 34 esetben jeleztek kárt nem okozó jégbejelentést, a legtöbb észlelés Baranya és Győr-Moson-Sopron vármegyéből érkezett. Ez a ciklon a szomszédos Romániában komoly mezőgazdasági károkat okozott. 

A talajgenerátoros védekezés eredményeit jól mutatja, hogy míg a környező országokban lehullott nagyobb méretű és mennyiségű jégszemek jelentős kárt okoztak, itthon legfeljebb búza, illetve borsószem nagyságú jégszemek kísérték a zivatarokat.