Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Sok munkát adott a tűzoltóknak a vihar

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Legalább száz helyre hívták a tűzoltókat az éjszakai, hajnali vihar okozta károk miatt, a tűzoltók egyik címről a másikra haladva számolják fel a viharkárokat. 

A katasztrófavédelem közleménye szerint számos helyen hagyott maga után kisebb-nagyobb károkat a vasárnap éjjel, hétfő hajnalban az országon átvonuló vihar. A műveletirányító ügyeletekre a többi között Fadd, valamint Dunakeszi környékéről, Székesfehérvárról, a Balaton mellől, a fővárosból érkeztek bejelentések.

A telefonálók leszakadt faágakról, kidőlt fákról, megrongált kéményekről számoltak be.

Békásmegyeren a Budakalász utcai játszótéren fa dőlt ki, Gyomaendrődnél a 443-as úton kellett villanyvezetékre szakadt ágat eltávolítani. Bátonyterenyén az erdészházhoz vezető útra, illetve villanyvezetékre dőlt fa, Faddról, Sáregresről, Papkesziről ledőlt, megrongálódott kémény miatt kértek segítséget. Dunakeszin több helyen leszakadt faág okozott gondot, így például a 2-es főútra is vonultak a tűzoltók.

A károkat folyamatosan számolják fel a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók.

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Pixabay