Kezdőlap KÉK HÍREK

Soproni áruházból loptak

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Soproni Rendőrkapitányság nyomozást indított lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen személyek 2016. szeptember 21-én 12 óra 40 perckor egy soproni üzletből elloptak egy inget és megpróbáltak ellopni egy pólót is oly módon, hogy a termékekből az áruvédelmi eszközt kitépték.

 

A feltételezett elkövetőkről kamerafelvétel áll a hatóság rendelkezésére.

 

A rendőrség kéri, aki a képeken látható fiatalok tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Soproni Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

 

(Forrás: police.hu)