Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Stabil a háttérbázis

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Dr. Szikora János keddi beszámolójában rámutatott, sikeres volt a megyei illetékhivatalok régiós szervezeti átalakítása. Emellett méltatta az ügyfélszolgálatokon folyó munkát, s kiemelte, hogy egy itteni kezdeményezést, az információs pultot a jövõben országosan is be akarják vezetni. Ummerhoffer Ferenc a regionális igazgatóság igazgatója ismertette az átfogó szakmai ellenõrzés és önértékelés eredményeit. Idén júniusban 150 ezer adózót szolgáltak ki a régióban , ez a szám az elõzõ évihez képest 27 ezer adózóval jelent többet, a 21,9 százalékos emelkedés annak tudható be, hogy az õstermelõknek is kellett adószámot igényelniük.

A regionális igazgatóság új épülettel bõvíti mûködési területét , a Tarcsay Vilmos utcában a háttérmunkát fogják végezni, így ez az ügyfélfogadások rendjét nem befolyásolja – tette hozzá Ummerhoffer Ferenc.

A számok tükrében is pozitívumokról számolhattak be, a kiemelt adó- és járulékbevételek összege 2008. október végéig 317,5 Mrd Ft volt, amely 7 Mrd Ft-tal több, mint tavaly. Nõttek az Szja -bevételek is 8,4 Mrd Ft-tal, illetve a társadalombiztosítási bevételek nettó összege is ~4 Mrd Ft-tal. Csökkenés a társasági adó bevételek és a nettó Áfa-bevétel összegében mutatkozott.