Kezdőlap KÉK HÍREK

Súlyos testi sértés miatt fogtak el egy férfit a győri rendőrök

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A győri rendőrök súlyos testi sértés kísérlete miatt fogtak el egy 22 éves férfit.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. szeptember 11-én este 11 óra körül, miszerint Győrben a Tompa utcában bántalmaznak egy járókelőt. A járőrök egy 21 éves helybéli lakost találtak a helyszínen, aki a földön térdelt és közelében három férfi tartózkodott, akiket az egyenruhások igazoltattak. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy hazafelé tartott, amikor egy mellé érkező autóból kiugrott egy korábbi ismerőse, és előzetes szóváltás nélkül ököllel többször arcon ütötte, amitől ő a földre rogyott. A bántalmazó ezt követően a földre került férfi testébe többször is belerúgott.

A rendőrök a 22 éves K. Márkot a helyszínen elfogták, és a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol őt a nyomozók súlyos testi sértés kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: www.police.hu