Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Súlyosabb büntetést kaphat a tanárát megkéselő diák

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Súlyosabb bűncselekménnyel gyanúsítják a késelő Jedlikes diákot. A Magyar Nemzet szerint a fiút közfeladatot ellátó személy elleni emberölés kísérletével gyanúsítja a rendőrség, amiért a bíróságon a Btk. szerinti 5–15 éves szabadságvesztés felső határához közelebbi ítéletet kaphat majd.

A 17 éves diák a fizikaórán többször megszúrta késével az 51 éves osztályfőnökét, állítólag azért, mert hármast kapott egy dolgozatára. A támadót eddig kétszer hallgatták ki, a késelés napján beismerte és megbánta a tettét, annak ellenére, hogy magára a szurkálásra nem emlékszik. A fiú most elmeorvosi vizsgálatra vár.

Ügyvédje, Faragó Péter azt mondta a Magyar Nemzetnek, az emlékezetkiesés okának megállapítása mellett azért is lenne sürgős védence igazságügyi elmeorvosi szakértői vizsgálata, hogy eldöntse, alkalmas-e a fiú egyáltalán a börtönre vagy a letartóztatás körülményei miatt további pszichés sérülés éri. Az elmeorvosi szakértői munka azonban a nyomozást irányító ügyész soron kívüliséget kérő indítványa ellenére még csak el sem kezdődött.