Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Szabadidőpark épül Győrben a Tompa utcában. Az itt lakó gyerekek kezdeményezték a sportpálya megújítását Borkai Zsolt polgármesternél. A kérésük meghallgatásra talált, sőt az általuk által kért fejlesztésnél jóval több valósul meg a területen. A park első elemeként már elkészült az a rekortán borítású sportpálya, ahol végre kedvükre focizhatnak az itt élő gyerekek. A pálya mellett hamarosan két játszótér is megépül, egy a kisebbeknek, egy pedig a nagyobb gyerekeknek. A sort egy körbekerített kutyafuttató zárja majd. A Tompa utca Nagy Sándor és Vágóhíd utca közti szakaszán új járda is épül, ami elérhetővé teszi az említett szolgáltatásokat, illetve a területen lévő használaton kívüli wc-épületet is lebontják. Az önkormányzati beruházás átadása idén őszre várható.
NEKED AJÁNLJUK
Duna menti településeken indulnak turisztikai fejlesztések Komárom-Esztergom vármegyében
Félmilliárd forint értékű turisztikai fejlesztések kezdődnek Komárom-Esztergom vármegyében, négy Duna menti településen, Lábatlanon, Péliföldszentkereszten, Piliscséven és Tokodon - közölte a vármegyei közgyűlés elnöke. A...