Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Szabadidős rendőrök kapták el

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nyikus Krisztián r. törzsőrmester vásárolni indult az üzletbe. A parkolóban haladt gyalogosan, mikor felfigyelt egy gyanúsan viselkedő asszonyra. A szlovák nő meredten nézte, amint egy honfitársa a gépkocsi ülésére helyezi kézitáskáját, majd pakolni kezd a csomagtartóba. A gyanúsított lassan megközelítette az autót, majd abból eltulajdonította a retikült. A Komáromi Rendőrkapitányság rendőre szolgálatba helyezte magát, feltartóztatta az elkövetőt. A helyszínre érkező egyenruhásoknak egy szintén szabadidejét töltő szlovák rendőr segített tovább, aki látta, hogy a tolvaj nem volt egyedül. Amint az asszonyt elfogták, egy szlovák rendszámú személygépkocsi nagy sebességgel kihajtott a parkolóból. A szlovák kolléga megjegyezte a jármű típusát és rendszámát, sőt még a benne ülőkről is tudott személyleírást adni. A járőrök nem messze a bűncselekmény helyszínétől megtalálták a keresett járművet és vezetőjét, aki az egyenruhásoknak elmondta, hogy feleségét fogták el pár perccel korábban, így a rendőrök őt is előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra.