Az utóbbi két év versenyéhez már csatlakoztak a médiás tanulók is, akik még lendületesebbé, látványosabbá tették a bemutatkozást. A rendezvénynek ezúttal a NYME Apáczai Csere János kar Liszt Ferenc utcai épülete ad otthont Győrben, ahol 9-15 óráig tart a látványos show. A ruha kivételével szinte minden a verseny napján a helyszínen, nyílt terepen, a zsűri kereszttűzében készül. Ezt néhány hónapos közös munka előzte meg. A térségben a női-szabó szakma már évek óta hiányszakma, ezért szerették volna felhívni a tanulók figyelmét ennek fontosságára, szépségére.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Amikor a kép hazudik: így vernek át minket az AI által...
A fotó, ami nem létezik – mégis elhitted „Ma van a születésnapom, de senki sem köszöntött fel…” – áll egy idős férfi fotója alatt. A...






