A szállodavezető értesítette a rendőrség ügyeletét június 14-én délelőtt arról, hogy gyanúja szerint, az egyik szállóvendégükkel fizetési probléma merülhet fel. Az igazgató feltételezését egy figyelmeztetésre alapozta, amit ő kapott a náluk két napja megszálló férfi fotójával együtt.
A helyszínre érkező járőrök a hotelben igazoltatták a szentendrei férfit, aki a járőröknek beismerte, hogy több szállodában vendégeskedett már és az azokban felhalmozott tartozását nem egyenlítette ki. Mindig fizetés nélkül távozott. A magáról fiktív adatokat megadó csaló, Győrben sem szeretett volna fizetni a szolgáltatáskért, eddig mintegy hetvenezer forint adósságot halmozott fel. A potyázó szállóvendéget két rendőrkapitányság elfogatóparanccsal körözi, a Budai Központi Kerületi Bíróság elfogását rendelte el.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Nem zárt be a Balaton
Augusztus 20. után még mindig sok a vendég és rengeteg a program. A Balatoni Turizmus Szövetség közleményben azt írta: „évek óta egyre több szolgáltató kapcsolódik...