A hőség az erdők növényzetének és lakóinak sem tesz jót. A szárazság miatt több fa elkezdett kiszáradni az ősszel, illetve a tavasszal ültetett magvak ugyan kikeltek, de a vízhiány miatt tönkre is mentek. A becslések szerint több millió forintos a kár.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Nemzeti örökség lett a budapesti kötényes gyógyfürdőzés hagyománya
A Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére került a Rudas Gyógyfürdőben máig élő, mintegy 450 éves hagyomány, a nemek szerint elkülönített, fürdőkötényes gyógyfürdőzés. A kezdeményezők...







