Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Szárnyaltak a magyar klasszisok Komáromban

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szervezőket egy nem várt meglepetés érte:  a B1 ligában 57 kg-ban számításba vett, szlovák válogatott Rudolf Dydi nem érkezett meg a mérlegelésig, így nem csak két pont előnnyel vágott neki a vendégcsapat a mérkőzésnek, de a házigazdák – hiányos csapatuk miatt – a csapatgyőzelem esetén járó 5 pont helyett csak 4-ért szállhattak versenybe.

 

 

Aztán a mérlegelésen kiderült, hogy a mérkőzés mégis egálról indul (2:2), mivel a románok nehézsúlyú versenyzője, Gánánáu Petrisor átesett a súlyhatáron. A 91 kg-osok mérkőzését – úgymond versenyen kívül – ennek ellenére megrendezték, s a ringben a román ökölvívó magabiztos győzelmet aratott Balogh Sándor ellen.

 

 

60 kg-ban a román csapat előnyre tett szert, ugyanis Holiantruc Daniel simán verte Polák Józsefet, úgy, hogy a második menetben a vendégbokszoló közel került egy döntő fölényhez is. (2:4) 64 kg-ban a magyar válogatott Eb-ezüstérmese, Káté Gyula Ripanu Ciprian ellen lépett kötelek közé. A kemény meccset Káté magabiztosan abszolválta, győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. (4:4).

 

 

69 kg-ban az felvidékiek másik vendégbokszolója, Klasz Áprád (Unió Kispest) nem akárki ellen húzott kesztyűt, ugyanis román ellenfele, Biea Flavius, egykoron kadet világbajnok is volt (2005), nem beszélve a több korosztályos világversenyen szerzett további medáljairól. Klasz remekül bokszolt az első menetben, sőt, a harmadik kör végén meg is csípte ellenfelét, amely után közel került az idő előtti győzelemhez is. A folytatás azonban már nem sikerült ilyen jól: a magyar klasszis mintha erőnléti gondokkal is küzdött volna. A sokat szabálytanakodó Biea óriási iramot diktált, többször sikerült a kötelekhez szorítani ellenfelét, de Klasz számos alkalommal eredményesen válaszolt. A harmadik kör elején állandósult a román fölény, de a vendégbunyóst sorozatos szabálytalanságok miatt intették. Aztán a hajrában Klasz feltámadt, többször tisztán eltalálta riválisát. A pontozóbírók döntése szerint Klasz Árpád nyerte az igen szoros összecsapást. (6:4).

 

 

75 kg-ban Harcsa Norbert (Unió Kispest) esélyt sem adott Catalin Rosúnak, és a tőle megszokott stílusban szedte „apró cafatokká” ellenfelét. A román sarok a második menet utáni szünetben adta fel a kilátástalan harcot. (8:4) 81 kg-ban ugyancsak sima komáromi siker született, ugyanis Ján Onda alig egy perc alatt kétszer is padlóztatta ellenfelét, Stoia Rubent, így újra repült a törülköző a piros sarokból. (10:4)

 

 

A BoxingONE mérkőzést ismét a helyszínen tekintette meg Dr. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, aki szlovák kollégája, Kostka András társágában szurkolta végig a küzdelmeket.

 

 

Eredmények mérkőzésről mérkőzésre

 

 

57 kg: Morar Julian – ellenfél nélkül (2:0)

60 kg: Holiantruc Daniel – Polák József (0:2) p.gy

64 kg: Ripanu Ciprian – Káté Gyula (0:2) p.gy

69 kg: Biea Flavius – Klasz Árpád (0:2) p.gy

75 kg: Rosu Cátálin – Harcsa Norbert (0:2) feladás a 2. m. után

81 kg: Stoia Ruben – Onda Ján (0:2) d.f 1. menet

91 kg: Gánánáu Petrisor – Balogh Sándor (0:2) Patrisor nem mért be

 

 

Az „A” csoport állása

1. Spartak Komárno 11 pont

2. Gladiator Győr 8 pont

3. Rybnik Boxing 5 pont

4. Silva Lazar BC 2 pont

 

 

A BoxingONE Championship legfrissebb hírei, a versenynaptár és az aktuális tabella a www.boxingone.com oldalon tekinthető meg.

 

 

A B1 július 29-én, Győrben, a Gladiator – Silva Lazar BC mérkőzéssel folytatódik.