Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Szarvasbőgés alatt elindult a vadászat

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szarvasbőgéssel együtt, szeptember elsejétől kezdődött a gímszarvas vadászati szezonja is. A Kisalföldi Erdőgazdaság szeptember 1-től 30-ig vadászaterületein "fokozott vadászati tevékenységet folytat", így mindenkit arra kérnek, délután négy és reggel 8 óra között ne tartózkodjon a vadászterületein. 

Szeptember a gímszarvasok párzási időszakáról, a szarvasbőgés idején a vad gyakran megfelejtkezik szokott óvatosságáról, és akár nyílt területen, fényes nappal is megjelenik. Nincs más dolgunk, mint gyönyörködni a látványban, és örvendeni a szerencsénknek, hiszen mindennek ellenére a szarvas – csakúgy, mint a többi vadfaj – fél az embertől. A legtöbb esetben már azelőtt elmenekülnek, mielőtt mi észrevettük volna őket. Ha mégsem, próbáljunk zajtalanok maradni, és megfigyelni az állatokat ameddig lehetséges, majd néhány perc elteltével folytassuk utunkat – javasolja a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.

A szarvasbőgéssel együtt, szeptember elsejétől kezdődik a gímszarvas vadászati szezonja is. Ilyenkor a vadgazdálkodó szervezetek intenzívebb vadászati tevékenységet folytatnak, hiszen a világ minden tájáról hazánkba látogató vadászok igyekeznek az áhított trófeás vadat elejteni. Ez képezi a nagyvadas vadászterületek éves bevételi forrásának javát. A társaság is szeptember 1-től 30-ig vadászaterületein "fokozott vadászati tevékenységet folytat", így mindenkit arra kérnek, délután négy és reggel 8 óra között ne tartózkodjon a vadászterületein, s a két időpont között is a kijelölt turistaútvonalon közlekedjen.

Így a Kisalföldi Erdőgazdaság mindenkitől azt kéri, hogy kirándulásait – akkor is, ha az táblával nincs külön jelezve – lehetőleg reggel 8 és délután 4 óra közé tervezze, akkor is kizárólag a jelölt túraútvonalakat használva (bővebb infó: https://turistaterkepek.hu/).

Akik viszont korlátozás nélkül élveznék a koraőszi napokat, vagy túracélpontot keresnek, azok számára a barokk tájépítészet egyik kiemelkedő helyszínét, a Fertődön található Esterházy-kastély parkját, az úgynevezett Leés-erdőt, vagy a Pannonhalmi Apátság szomszédságában található Boldog Mór-kilátót és Lombkorona-tanösvényt ajánlják, ahonnét remek kilátás nyílik a dombvidék erdeire is.