Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Gazdaság

Szavazhatnak a móváriak a szociális dolgozókra

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 „Mosonmagyaróvár Város Kiváló Szociális Dolgozója” díj és az „Önkéntes Szociális Munkáért” elismerő oklevél adományozásáról szavazhatnak  lakosok.

Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testülete a képviselő-testület által adományozható díjakról és elismerésekről szóló 9/2010. (III.19.) önkormányzati rendelet alapján az idei évben is odaítéli „Mosonmagyaróvár Város Kiváló Szociális Dolgozója” díjat és immár kilencedik éve az „Önkéntes Szociális Munkáért” járó elismerő oklevelet is.

„Mosonmagyaróvár Város Kiváló Szociális Dolgozója” díj annak a Mosonmagyaróvár város szociális intézményeinél, illetve az önkormányzattal szerződésben lévő társaságoknál, az önkormányzati társulás működtetésében lévő intézményekben dolgozónak adható, aki legalább 10 éve a városban tevékenykedik és hosszú ideje kiemelkedő szociális munkát végez.
A kitüntető díj évente egy személy részére adományozható.

Elismerésre javasolhatók azok a magánszemélyek is, akik legalább 5 éve kimagasló önkéntes szociális munkát végeznek a városban. A javasolt magánszemélyek „Önkéntes Szociális Munkáért” elismerő oklevéllel jutalmazhatók. Az elismerő oklevéllel évente három magánszemély jutalmazható.

A beérkező javaslatokat a Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság bírálja el és dönt a képviselő-testület elé terjesztendő személyekről.

A díj, valamint az elismerő oklevelek a Városi Szociális Munka Napján kerülnek átadásra.

„Mosonmagyaróvár Város Kiváló Szociális Dolgozója” díjra javaslatot tehet:

  • intézményi dolgozók esetén az intézmények vezetői;
  • az önkormányzati társulás vezetői az érdekvédelmi képviseletek véleményének kikérésével;
  • önkormányzati képviselők;
  • a város polgármestere.

„Önkéntes Szociális Munkáért” elismerő oklevél esetében javaslatot tehet:

  • társadalmi és civil szervezetek;
  • önkormányzati képviselők;
  • a város polgármestere.

A javaslatokat írásban, 2020. szeptember 1-ig kell megküldeni Mosonmagyaróvár Város Polgármesterének címezve (9200 Mosonmagyaróvár, Fő u. 11.).
A részletes javaslatnak tartalmaznia kell az ajánlott személy pontos adatait, elérhetőségét valamint az adományozás alapjául szolgáló tevékenység leírását.
Felhívjuk továbbá a jelölésre jogosultak szíves figyelmét, hogy a felhíváshoz mellékelt „Hozzájáruló nyilatkozat és tájékoztató” nyomtatvány valamennyi jelöltre vonatkozó kitöltése a jelölés érvényességének feltétele. Hozzájáruló nyilatkozat hiányában az illetékes bizottság a jelölést nem tárgyalhatja.

A díj és az elismerő oklevél adományozásával kapcsolatosan további tájékoztatást Unger Annamária egészségügyi koordinátor nyújt a 96/577-817-es telefonszámon.

Forrás: mosonmagyarovar.hu